2019 karácsonyán olvastam egy cikket a mindfulnessről … teljesen lázba hozott.
Ha valakinek mond valamit a pillangóhatás jelenség, nos nekem a mindfulness kétségkívül az volt.
Olyan szintű izgatottságot, lelkesedést és kíváncsiságot ébresztett bennem, amit korábban nem túl gyakran tapasztaltam. És ez a lelkesedés a mai napig tart.
Már a 8 hetes mindfulness képzés behozta életembe a napi szintű gyakorlásokat. Minden reggelt 30 perces 5 tudatosság ülőmeditációval kezdtem (figyeltem a légzésem, testérzeteim, hangokat, gondolataimat, érzéseimet) és napközben is igyekeztem minél többször éber lenni a rutintevékenységeim során. (fogmosás, mosogatás, sorban állás és evés közben, a cicámmal való kapcsolódáskor és a természetben is.
Pár hónap elteltével már tapasztaltam változást.
Elsőként a nagyobb elfogadást és a kevesebb ítélkezést vettem észre magammal és másokkal szemben. Felerősödött az önreflexióm, egyedül is sikerült eljutnom mélyebb rétegeimhez.
Elkezdtem tudatosan kapcsolódni testemmel, éberebb lettem az apróbb jelzéseire (persze ez még nem jelenti, hogy mindig hallgatok is rá 😊).
Új reggeli szokásaim lettek, már nem a megszokott rutinomból indítom a napot. Igyekszem figyelni, hogy épp mi ad a legtöbbet.
Jógázom, vagy csak „figyelek”, van, hogy valamilyen légzőgyakorlatot végzek, mantrázom és írni (mindful naplózni, szabadírni, hálanaplózni) is szoktam. A rendszeres gyakorlás hatása volt az is, hogy kevesebbet címkéztem és minősítettem, éberebb lettem a tükrökre.
Az a tapasztalás is megérkezett, hogy adott szituációkat mindamellett, hogy megélek és nyakig benne vagyok (pl erős érzelmek kapcsán), „kívülről” is látom mi történik bennem.
Szerintem a gyakorlásom egyik kedvező mellékhatása volt az is, hogy egyre gyakrabban mentem a természetbe és élveztem a lét intenzitását.
Amikor csak úgy minden ok nélkül örömben létezem és nem a csinálásban vagyok. Amikor olyannyira jelen vagyok, hogy be tudom fogadni mindazt, ami van.
Amikor olyannyira éber vagyok, hogy szinte hallom mit üzennek a fák, a bokrok, a virágok és az állatok.
A szemléletváltozásom része volt, hogy egyre gyakrabban kaptam rajta magam robotpilóta üzemmódban.
Ennek tipikus példája volt az autóval közlekedés. Megérkezve valahova többször felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan jutottam ide?, merthogy semmire sem emlékeztem. Sok idő kellett amíg „megtanítottam” magam az éber vezetésre és közlekedésre. De a mai napig simán vissza tudok csúszni a robotpilóta üzemmódba, főleg, ha megszokott útvonalakon haladok.
Összegezve azt mondanám, hogy a rendszeres gyakorlás nagyobb tudatosságot, mélyebb önismeretet, harmonikusabb mindennapokat és kiegyensúlyozottabb emberi kapcsolódásokat (önmagammal is) hozott az életembe.